Egy lány írt egy könyvet. Vagy inkább naplót. Önmagának, a világnak, tanulságképpen. A befejezés akár boldog is lehetne, de a történetnek korántsincs vége. Kemény drogosként, a halál kapujából tért vissza; ám az élet sem egyszerű. Egy lány sorsa a Sárkány évéből, a drogfüggőségtől a szabadulásig.

„A csaphoz féltem lehajolni vizet inni, azt gondoltam, a betörő kupán vág. Az utcán nem mertem végigmenni fényes nappal sem, mert minden kerítés mögül, bokorból, vártam, hogy előugorjon valaki. Ha jött egy autó, úgy irányítottam a lépteimet, hogy mire pont mellém ér, legyen közöttünk egy fa is, ami felfogja a belém eresztett golyót” – így emlékszik vissza gyerekkorára, amely élményekben gazdag volt, de kiegyensúlyozottnak aligha mondható.
A háttér irigyelhető is meg nem is: viszonylag jómódú család, nagy, vörös bérházban, míg a másik oldalon szülei válása áll. Testvérével sokat veszekszik; örökmozgó és örökké engedetlen. Kifejezetten éles eszű, érzékeny és erős akaratú; emellett hódító a megjelenése, elég nehezen elviselhető elegy. Eleinte kiváló tanuló, később viszont hosszú időre elveszti érdeklődését mindenfajta kötelezően előírt tananyag iránt. És van még egy figyelemreméltó tulajdonsága: „Már ekkor világossá vált, hogy a pénzzel nem tudok bánni” – mondja. Vadász típus: a fiúkkal való kapcsolatában korai tizenévesen a szerzés és uralkodás szándéka vezérli. Aztán jön a bandázás korszaka.
Féktelenül
„Kezdettől fogva nagyon elégedetlen voltam magammal és az életemmel, aminek számomra sincs megmagyarázható oka. Más akartam lenni, más életét szerettem volna élni. Elementáris volt a szabadság és a függetlenség utáni vágyam.” A Hősök terén, egy görkoris csapattal tölti napjait, minden másra egyre kevésbé figyel, lassan elkezdődnek a nagy ivászatok és még mindig csak tizenhárom éves. Diszkók, bolti lopások, és az első szexuális élmények. Szerelmek. Könnyen jönnek, különösebb nyomot nem hagynak, de már ekkor észrevehető, nincs aki különösebb hatással lenne rá, nincs a közelében visszatartó erő, nincsenek gátak, hacsak ő maga nem állít fel ilyeneket.
„A második télen már minden nap részeg voltam, és nem kis mennyiségeket ittam.” Amikor édesanyja rákos lesz, a benne meglévő, mindenért önmagát hibáztató hajlam csak erősödik. Ráadásul egy pszichológus féktelen viselkedéséből vezeti le édesanyja betegségét. Képtelen megnyílni. Inkább önmagát emészti, és még féktelenebb ivászatokba kezd. Ez már önpusztítás, nem segít sem szigor, sem kérés, sem szakember. Bár akadnak bátortalan próbálkozások ennek megállítására sehonnan nem kap segítségét.
„Látványos siker hiányában a szülőknek érthetően gyakran elfogy a türelmük, illetve elbizonytalanodnak saját eszközeiket illetően – tekint vissza. – Szerintem az egyetlen hatékony segítség akkor is a megértés. Nagyon fontos, hogy azt érezzem, szeretnek és teljes mértékben megértenek. A határtalan elfogadásnak is van azonban hátránya, ha nincsenek korlátok, akkor irányok, támpontok, fogódzók sincsenek.” Az ivászatok, a lázadás és a zűrzavar rohamtempóban lökik végzete felé: tizenhat évesen, két gimnáziumi osztállyal a háta mögött az egykor nagy tehetségnek induló lány egy időre befejezi tanulmányait.
Határátlépés
„Megismerkedtem egy fiúval, aki drogos volt. Nem volt köztünk semmi, hiszen a drogosok nem nagyon létesítenek párkapcsolatot, de gyönyörű verseket írt nekem. Vettünk tőle pár bélyeget, és a szünetben bevettünk négyen egy-egy negyedet.” Ezt a határt is mosolyogva lépi át. Találkozik Gáborral, élete egyik nagy szerelmével, furcsa páros, játszanak, kínozzák egymást, két erős személyiség. A szülők korábban teljesen szabadjára eresztett lányukat kétségbeesetten próbálják pórázra kötni, de már régen elkéstek vele. Energiái néha a szenvedélyen, néha önmaga pusztításán keresztül törnek a felszínre. „Magam ellen fordultam, mert sosem szerettem önmagam. Azt a rengeteg energiát, az ivást, a drogot, mindent arra használtam, hogy magamat elpusztítsam.”
...